Velence

Február a karneválok ideje. Ezt az én családom nagyon jól tudja, mivel eddig szinte minden évben elmentünk a mohácsi busójárásra. Idén viszont egy egészen varázslatos helyre látogattunk el, Velencébe.

Ki ne hallott volna az Adriai-tenger északi részén fekvő szigetről, a „Lagúnák városáról”? A hely híres arról, hogy a házak többségét a vízre építették. A kis csatornákon gondolákkal közlekednek, autók viszont egyáltalán nincsenek. A város tele van műemlékekkel és hagyományőrző, turistakedvelő lakosokkal. Talán legismertebb „hagyományuk” a velencei karnevál.

Csak két napra mentünk, de felejthetetlen élmény volt ez az utazás. Estefelé indultunk Fehérvárról. Sajnos a buszban nem sokat tudtam aludni, se odafelé, se visszafelé. A második éjszakán egy szép hotelban szálltunk meg, Lido di Jesolóban, félórányira Velencétől.

Végig nagyon hideg volt. Ezen eléggé meglepődtem. Azt hinné az ember, hogy ott sokkal melegebb van, mint itthon, hisz ott a tenger és az éghajlat mediterrán. Úgy tűnik mégsem. Szerencsére az eső nem esett, de az idő elég szeles volt. Apa először nem akart kabátot hozni, de végül nem bánta meg, hogy mégis felvett egyet, mert még így is fagyoskodtunk.

Első nap még nem volt akkora tömeg, nyugodtan körbe tudtunk nézni. Láttam a Szent Márk teret a Dózse-palotával és a Szent Márk katedrálissal. Tettünk egy „vízitúrát” gondolával, ami nagyon érdekes volt. Elmentünk a börtön mellett, áthajóztunk a Sóhajok hídja alatt és megnéztük Marco Polo szülőházát. Az ember, aki körbevitt minket elmesélte, hogy Cassanova volt az egyetlen, aki meg tudott szökni a börtönből. Kicsit vicces a történet. Egy gödröt ásott a cellájából az udvarra. Amikor már majdnem kész volt, felajánlottak neki egy szebb és nagyobb szobát, amit kénytelen volt elfogadni, nehogy lebukjon. Végül onnan is talált kiutat, de a börtön területéről nem tudott kijutni. Csak egy híd vezetett a túlpartra és azt szigorúan őrizték. Egy idős asszony, aki a börtönnel szemben lakott, észrevette, hogy valaki mászkál az udvaron és szólt az őröknek, hogy egy látogatót bezártak. Így aztán kiengedték Cassanovát, aki szörnyen büszke volt zseniális szökésére.

A város számtalan hídja közül a leghíresebb a Rialto, amin végig boltok és bazárok vannak. Este gyönyörű a kivilágítás mindenhol.

Egy másik furcsaság, hogy az összes torony ferde. Mintha mindegyik feldőlni készülne. Ez valószínűleg azért van mert a vízre lettek építve. Néha mi is úgy éreztük, hogy mozog a lábunk alatt a talaj.

Nagyon tetszettek a kis csatornák, amik ott tulajdonképpen az utcák. Az emberek többsége csónakkal, gondolával vagy vaporettóval közlekedik. A gondolák olyanok, mint a hosszú, keskeny csónakok, bársony bevonatú ülésekkel, a formályuk asszimetrikus, ott úgy mondták, hogy banánalakúak. Nagyon sokféle fából készítik őket. Hat fajtájuk van, mert Velencének is hat kerülete van. A vaporettók speciális hajók, olyanok, mint nálunk a buszok. A Grand Canalon közlekednek, körülbelül 120 férőhelyesek, de mindig sokkal többen utaznak rajta.

A vacsora a hotelben nem igazán nyerte el a tetszésemet. Az előétel valami zöld krémleves volt és spagetti, amiről kiderült, hogy hallal készítik. Külön jelezni kell, ha „normálisat” kérünk, bár ezt a fajtát fel sem tüntetik az étlapokon. A főétel grillcsirke volt, de igazából „szaftos marhát” kaptunk–ahogy a húgom mondta.

Másnap kipihenten mentünk vissza Velencébe és elterveztük, hogy végigjárjuk a múzeumokat. Ebből sajnos nem lett semmi, mert már kora délelőtt olyan nagy tömeg volt, hogy egy óránkba tellett, amíg bejutottunk a Szent Márk térre. Mivel nem volt kedvünk egésznap egy sorban állni, inkább körbenéztünk az árusoknál. Minden telis-tele volt szebbnél-szebb maszkokkal és különböző karneváli kellékekkel. Én meg a húgom választhatunk magunknak egy-egy maszkot és parókát. Délután felderítettük a városközponttól távolabb eső utcákat is. Sok üzlet tele volt gyönyörű üvegekkel. Velencétől nem messze van egy sziget, Muránó, az ottani üveggyártás világhírű. Jártunk a „luxushotelek”-, a „divatcégek”- és a „luxuséttermek utcájában” is.

Délután több karneváli program is volt. A jelmezesek felvonultak. Mindegyik csodálatos ruhát meg maszkot viselt és hagyták, hogy a turisták fényképezkedjenek velük, majd gondolákba szálltak és végighajóztak a Grand Canalon. Ezt a felvonulás mi egy étteremből néztük a Rialto-híd tövében.

A városban mindenfelé arcfestők voltak, így hát mi is festtettünk magunkra néhány szép mintát.

És hogy még visszatérjek az ételekhez, van valami, amit nem lehetett kihagyni, az igazi olasz pizzát! Sok embernek csalódást okoz, mert a tésztája igen csak kemény, de nekem ízlett. Akkor jöttem rá, hogy a mi iskolánkban miért olyan kemény a pizza tésztája J A másik nemzeti étel, amit megkóstoltam, az a Lasagne. Régen azt hittem, hogy ez valamiféle halétel, valójában viszont csak tészta és hús, de nagyon finom! Már vettünk is Lasagne szószt, hogy itthon is készíthessünk.

Remélem, hogy kedvet kaptatok egy velencei úthoz, aki teheti, menjen el ebbe a varázslatos városba, mert egy ilyen utazás tényleg csodálatos élmény és örök emlék marad.

 Lily